A láz okai és annak csillapítása

A lázat és az azzal járó kellemetlenséget senkinek sem kell bemutatni, ugyanis a legtöbbünk már megtapasztalhatta. Főként a téli időszakban fordulhat elő, hogy meghűlünk, vagy valamilyen vírus következményeként lázasak leszünk.

A lázat leginkább úgy definiálhatjuk, hogy a testhőmérsékletnek megemelkedett állapota, vagyis annak egy tünete, amely kiválthat fertőző és nem fertőző betegségeket. A magasabb testhőmérséklet a szervezetben jelentkező irreguláris folyamatokat kísér. A kiváltó oka a legtöbb esetben vírus, gomba, baktérium, vagy esetleg melyek nem egy fertőzés következménye, mint pl. napszúrás, gyógyszer, idegrendszer helytelen működése, vagy éppen egy autoimmun betegség is. Az emberi testhőmérséklet állandóan ingadozik, de ami jellemző, hogy reggel általában alacsonyabb, majd a nap folyamatán fokozatosan emelkedik és délután 4 és 6 óra között éri el a legmagasabb hőmérsékletet. A testhőmérséklet  a legpontosabban a végbélben és a fülben mérhető. A lázmérés esetén nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük a mérés helyét, hiszen ez annak függvényében változhat, illetve a napi ingadozást is vegyük figyelembe.

A láznak lehetnek speciális formái is, mint pl. a lázkiugrás, visszatérő magas láz, vagy folyamatos magas láz is. Ezeket csakis akkor tudjuk enyhíteni, ha a betegség pontos okát meghatározzuk és megtaláljuk a kiváltó okot, amely a hőemelkedéshez vezethet. A láznak a legjellegzetes tünetei a hidegrázás, keringési zavarok, bőrelváltozás, bágyadtság és az izzadás. Lázcsillapítással kapcsolatban különböző nézetek vannak, és egyes kutatások alapján nem minden esetben kell beavatkozni. Amennyiben mechanikus csillapítást szeretnénk alkalmazni, akkor az egyik leghatásosabb a hűtőfürdő. Illetve alkalmazhatunk különféle gyógyszereket.


hunprobalazs