A magyar színjátszás története

A színjátszás a magyar kultúra meghatározó része, számos világhírű színészt és rendezőt adott az országnak. A felvilágosodás korát megelőzően nem létezett hivatalos színjátszás Magyarországon, a színházi előadásokat diákok és műkedvelők adták elő, fejedelmi udvarokban, főnemesi esküvőkön, iskolai vagy egyházi ünnepek alkalmával.

Mária Terézia uralkodása alatt a polgárság megerősödésével, a városiasodás hatására indult el a színjátszás, ekkor még német nyelven folytak az előadások. 1812-ben nyílt meg a Pesti Német Színház a mai Vörösmarty téren, ahol háromezer néző látogathatta az előadásokat. Az első színtársulat Kelemen László irányításával Budán alakult meg. 1815-ben, Magyar Nemzeti Játékszíni Társaság néven. A magyar színészek rendkívüli munkát végeztek, minden előadásra más-más drámát kellett betanulniuk, mivel jórészt ugyanaz a kis létszámú közönség vett részt az előadásokon hétről hétre. Az első pesti színtársulatok – saját színházuk nem lévén – előadásaikat a Várszínházban és a Rondellában tartották.

A Nemzeti Színház 1837-ben nyílt meg, akkor még Pesti Magyar Színház néven a mai Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán. Ezt követően lendült fel a magyar színjátszás, a századfordulóra már olyan neves színészekkel büszkélkedhetett a művészvilág, mint Blaha Lujza. A 19. század közepére kialakult egy önálló operaház létrejöttének igénye is, az építkezés 1875-ben indult meg Ybl Miklós tervei alapján. A nyitó előadásra az elkészült Operaházban 1884-ben került sor, ahol a Bánk Bánt adták elő. Klebelsberg Kunó halála után a két állami intézmény a Nemzeti Színház és az Operaház a Vallás- és Közoktatási Minisztérium alá tartozott, az igazgatókat és a művészeket a miniszter nevezte ki. A többi színház bérelt helyen, magánvállalkozásként működött, és bár a cenzúra nem vonatkozott a darabokra, de egy-egy rendőr mindig jelen volt az előadásokon.


hunprobalazs