Az állatvilág furcsaságai

Ha az ember alaposan körülnéz, a természetben bizony igencsak elámul. Az emberek által meg nem zavart növény- és állatvilág ugyanis megannyi csodát hordoz magában. Ha ránézünk egy-egy szép állatra, bizony felmerül bennünk a gondolat, hogy vajon hogyan is alakulhatott ki az élővilág, amelynek megvannak a maga törvényei és éppen ezért a maga módján úgy tökéletes, ahogy van.

Persze azért az állatok körében is számos furcsaságot lehet észlelni, lássunk tehát néhányat ezek közül! Tudják-e például, hogy melyik a Föld legmagasabb állata? Ez a kérdés még aránylag könnyedén megválaszolható: természetesen a zsiráfról van szó. Az viszont talán már sokkal kevésbé köztudott, hogy a zsiráf nem csupán magasságával tűnik ki a többi állat közül, hanem bizonyos különleges képességeivel is, mint például azzal, hogy akár a füle belsejét is ki tudja nyalni elképesztően hosszú nyelvének köszönhetően, valamint az alvásigénye igencsak alacsony, beéri mindössze napi két óra pihenéssel is. A zsiráfok nem igazán szeretnek inni, éppen ezért hosszabb ideig elvannak víz nélkül, mint a tevék. Ez azért van, mert alkatából adódóan ivás közben túlságosan instabillá válik a teste, nem látja mi történik körülötte, veszély esetén nem tud elég gyorsan elszaladni és ilyenkor könnyen válhat más állatok prédájává. Hogy a veszélyt olyan gyakran elkerülje, amilyen gyakran csak teheti, inkább ritkán áll le inni. Ezeknek az állatoknak egyébként szó szerint nagy szívük van, ugyanis ez a szervük körülbelül kilenc kg-ot nyom! A nagy szív azonban nagy vérnyomással is jár, így az állatvilágban náluk a leggyakoribbak az ilyen jellegű problémák.

Léteznek olyan állatok is, amelyek a zsiráfokkal ellentétben kifejezetten sok időt töltenek a pihenéssel. Ide tartozik például a lajhár, a tatu és az oposszum is, ezek az állatok ugyanis életük 80 százalékát alvással töltik. A lajhár egyébként annyira lassan közlekedik, hogy gyakran zöldmoszat terem a bundájában. Ha az állatok körében lustasági versenyt szerveznének, azt egyértelműen ez az állat nyerné, a lajhár ugyanis még akkor sem halad két méternél többet percenként, ha az élete múlik rajta. A kisebb állatok között is találni olyat, amelyiknek óriási az alvásigénye: a csigák például képesek, akár három évig is háborítatlanul aludni. És hogy kik szeretnek a legtöbbet enni? Az egyik legfalánkabb állat nem más, mint az elefánt, ez az állat ugyanis képese akár 23 órán keresztül is táplálkozni.


hunprobalazs