Da Vinci és Tesla szokásai

Szinte minden tudósnak voltak és vannak furcsa szokásaik, amik Leonardo da Vinci-t és Nikola Tesla-t sem kerülték el. Leonardo da Vinci-nek, aki festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író volt, az egyik furcsa szokásaihoz tartozott, hogy mindössze két órát aludt naponta.

Ezt roppant szigorúan tette, négyóránként 20-30 perces szunyókálást tartott. Társaság kedvelő embernek számított, bár soha nem volt felesége, sem szeretője. Mindenki számára lenyűgöző a munkássága, viszont ő élete során, mindig azon kesergett, hogy nem alkotott semmi maradandót. Nem maradt fent egyetlen önarcképe sem fiatalkoráról, csak egyetlen idősebb kori festményéről ismerhetjük. Vegetáriánus volt, ellenezte az állatok leölését, viszont ennek ellent mond, hogy kísérleteiben felhasznált állati és emberi testeket. Lenyűgöző képességei megmutatkoztak abban is, hogy egyszerre tudott az egyik kezével rajzolni, a másikkal pedig visszafelé, tükörírással írni.  A Mona Lisa festménye volt az egyetlen, amitől haláláig nem vált meg.

Nikola Tesla-ról (fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus) köztudott, hogy különösen nagyon szerette a galambokat és a madarakat. A nősülés őt is elkerülte. Haszontalan dolognak tartotta, hogy figyelmét a nőkre pazarolja, aminek semmi haszna nincs. Találmányait először fejben gondolta ki, ott tökéletesítgette, majd csak a végső elképzelését rajzolta le. A világtól elvonulva, titkos helyeken dolgozott. Egyes állítások szerint a földönkívüliek jeleit be tudta fogni, elméletben kidolgozta az időutazást és még olyan motort is megalkotott, ami üzemanyag nélkül, bármivel tud működni. Különös mániája volt a tisztaság. Az életében a hármas szám bűvölte el, szerette a gyöngy fülbevalókat, és irtózott attól, hogy más hajához hozzáérjen. A sétálásai során megszámolta a lépteit, evés közben pedig kiszámolta az étel térfogatát. Ez miatt egyedül is étkezett, mivel rosszul érezte magát attól, ha számolás közben megzavarták.


hunprobalazs