Gyermekszépségverseny Magyarországon

A hazai szépségversenyek meglehetősen gyermekbarátok. A szépségversenyeken a zsűri a természetes szépséget díjazza, ennek megfelelően tilos a smink használata és a szervezők mindent megtesznek, hogy a gyermekek jól érezzék magukat.

[wp_ad_camp_1]

Gyermekszépségverseny hazánkban teljesen más, mint a tengerentúlon. Ez egyértelműnek tűnhet, azonban sok esetben mégsem az. Hazánkban a természetes szépséget preferálja a zsűri, így ami az egyik népszerű műsorban látható a szépségversenyekről, az az amerikai viszonyokat mutatja be és erről jobb nem megfeledkezni. Tehát, aki itthon indítja el gyermekét egy szépségversenyen, annak nem kell attól tartania, hogy gyermekét egy mini felnőtté maszkírozzák át. A gyermekszépségversenyeket és a gyermek modellkedést illetően érdemes tisztában lenni vele, hogy nem minden gyermek alkalmas rá. Vannak gyerekek, akiket zavar a nagy tömeg vagy, hogy idegenek előtt kell szerepelni. Az olyan gyerekek, akik az óvodai vagy iskolai szereplések során is zavarba jönnek vagy lefagynak, ha idegenek előtt kell megszólalni vagy szerepelni, nem feltétlenül a színpadra vagy a kamera elé valók.

Gyakori kérdés az is, hogy mikortól lehet szerepelni reklámfilmekben. Gyakorlatilag már újszülött kortól. A nagyobb, 15-16 éves lányok már neves cégek divatbemutatóin is részt vehetnek, ha kellőképp tehetségesek és elhivatottak. Érdemes tisztában lenni vele, hogy a gyermek modellkedés idő és pénz befektetéssel jár. Itt nem kell horrorisztikus összegekre gondolni, tehát nem csak a milliomos szülők gyermekei lehetnek gyerekmodellek, mivel teljesen ésszerű költségekről van szó. Az adott ügynökségnél, már az elején konkretizálják a költségeket, valamint a szülők bő tájékoztatást kapnak és válaszolnak minden kérdésükre.


hunprobalazs