Hogyan kerüljük el a baleseteket téli gumikkal?

Az évszakok változása során számos dolog megváltozik a környezetünkben is.  A természet adta változásokon kívül néhány dolgon az embernek kell véghezvinnie az átalakítást. Egy tapasztalt és elővigyázatos sofőr jól tudja, hogy már a tél beállta előtt fel kell szerelnie autójára a téli gumikat.  Semmiképp sem szabad halogatni a dolgot.

Nem csak akkor fontos szervizbe vinni a gépjárművet, amikor valami meghibásodott, hanem akkor is, mikor már eljött az ideje a gumik lecserélésének.  A nyári gumik a fagyos, téli idő beálltakor már nem tapadnak megfelelőképpen így csúszkálnak a nedves, jeges felületeken és komoly balesetveszélyt jelentenek. A téli gumik külsőre és minőségre is sokban különböznek a nyári társaiktól.  A télieken mély mintaárkok figyelhetőek meg, melynek igen hasznos funkciói vannak. A gumin található mélységek könnyen el tudják vezetni a felgyülemlett csapadékot. Az összetételében megtalálható anyagának köszönhetően, ami nem más, mint a szillika-adalék, a gumi fagyos időben is megtartsa lágyságát, így megmarad a jó tapadási tulajdonsága. A megfagyott és megdermedt gumik könnyedén megcsúsznak a jégen, mert sehogyan nem tudnak megtapadni. Amikor téli gumikról esik szó sokaknak csak a fékezés az első dolog, ami eszükbe jut. Pedig nemcsak a megfelelő időben való megállásnál szükséges a minőséges téli gumi, hanem az induláskor és a kanyargós utakon is, ahol szintén nagyon fontos a jó tapadási tulajdonság.

Az elővigyázatosság, a biztonság érdekében időben cseréltesse le mind a négy kerék gumiját, ha nem szeretné, hogy az út, amin reggel elindult szerencsétlenül és szomorú balesettel érjen véget. Önmagának és családjának is tartozik azzal a felelősséggel, hogy ezt a cselekedetét véghezvigye. Ne feledje, hogy bármilyen jó minőségű téli gumikat is választ, ez nem jelenti azt, hogy csodák történnek a téli gumi felszerelését követően.  Mindig csak a megengedett sebességgel, elővigyázatosan vezessen, mert az utakon váratlan balesetek történhetnek.


hunprobalazs