Hogyan tároljuk a déli gyümölcsöket?

Az emberek általában szeretnek zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztani, egyrészt azért, mert ezek egészségesek, és másrészt pedig az ízük miatt. Amikor valaki úgy dönt, hogy nem csak annyit szerez be belőlük, amennyi aktuálisan kell, hanem még többet is, akkor ki kell találnia, hogy hol, és hogyan tárolja majd őket. Ez nem annyira ördöngös feladat, azonban nem árt, ha tisztában vagyunk az egyes gyümölcsök és zöldségek tárolási stratégiáival, hogy azok ne veszítsenek a zamatukból és a vitamintartalmukból.

A déli gyümölcsök és a citrusfélék tárolási módja nagyon eltér a többiétől. Amíg ugyanis a többi gyümölcs-és a legtöbb zöldségfélének is a hűvösebb (de nem teljesen hideg) környezet tanácsolt a tárolásra, a déli gyümölcsök leginkább a meleget szeretik, és ily módon is érnek meg, őrzik meg friss zamatjukat. Ugyanez vonatkozik a citrusfélékre is. Biztosan megfigyelhették már, hogy ezek sokszor kiszáradnak, hogyha például hűtőbe rakjuk őket. Ez természetesen nem csak a zamatjuk elvesztését, hanem a vitamintartalmuk lecsökkentését is jelenti, úgyhogy mindenképpen jó odafigyelni, hogy semmiképpen ne legyenek hideg környezetben, maximum hűvösben.

A déli gyümölcsöket még éretlenül szedik le, és csak ezt követően válnak fogyaszthatóvá. Amikor az üzletek polcaira kerülnek, akkor legtöbbször még nem alkalmasak a fogyasztásra, és a vevő dolga az, hogy „megérlelje őket”. Ezt a legkönnyebben úgy érheti el, hogyha hagyja, hogy ezek a gyümölcsök a melegben érjenek. Tanácsos kiválasztani erre a célra a ház legmelegebb pontját, viszont nagyon vigyázni kell, hogy a tűző nap ne érhesse őket, mert nagyon könnyen elrohadnak. Ha betartjuk ezeket a tanácsokat, akkor biztosan megfelelően tudjuk majd tárolni ezeket a fajta exotikus gyümölcsöket is, és kiélvezhetjük az ízüket, zamatjukat, vitamintartalmukat.


hunprobalazs