Így növeld a tesztoszteron szintjét természetesen!

Az elmúlt években a tesztoszteron növelő szerek iránt hihetetlenül megnőtt a kereslet. Az egyik legjövedelmezőbb ágazat lett ezeknek a gyártása, hiszen olyan érzékeny problémára kínálnak megoldást, ami a férfiaknak nemcsak az egészségét, de az önbizalmát is igencsak érinti. A természetes módszerekben azonban ez esetben is érdemes bízni.

[adsense_id=”1″]

A gyermekre vágyó idősebb férfiak gyakran szednek tesztoszteron növelő szereket, de egyre nő azoknak a 20-30-as éveikben járó férfiaknak a száma is, akik ehhez folyamodnak. Ők elsősorban a tesztoszteron egyéb hatásait szeretnék kihasználni az izomtömeg és a csontsűrűség növelésére. 30 felett a tesztoszteron szintje évente 1-3%-kal csökken. Ha drasztikusan kevés termelődik belőle, merevedési zavarok és a nemi vágy csökkenése is jelentkezhetnek tünetként.

Egy tanulmány szerint a nehéz súlyok emelése, a sprintelés és az olyan mozdulatok, melyek egyszerre több izmot mozgatnak meg, pl. a guggolás, szintén fokozzák a szervezetben a tesztoszteron termelődését. Ugyanakkor a rendszeresen végzett kardio edzés éppen ellenkezőleg hat, az intenzív aerob edzésforma csökkenti a tesztoszteron mennyiségét, ezért aki gyermeket szeretne, erről – legalábbis egy időre – érdemes lemondania.

A telített és az egyszeresen telítetlen zsírok fogyasztásával jelentősen növelhető a tesztoszteron szintje. A hús mellett az avokádó, a tojás, az olívabogyó, a kókusz és a kókuszzsír, valamint a diófélék minél többet kell, hogy szerepeljenek az étrendben. Kiegészítésként érdemes D-vitamint szedni.


hunprobalazs