Legkorábbi emlékeink

Egy kanadai tanulmány szerint az emberek legkorábbi emlékei átlagosan két és fél éves korukig nyúlnak vissza. Az új-fundlandi Memorial Egyetem kutatói szerint legkorábbi emlékképünk nem egyetlen nyugalmi emlék, hanem olyan, mint egy mozgókép ezt támasztja alá sok ember, akit megkérdeztek legkorábbi emlékéről.

Az emberek majdnem fele, mintegy 40 százaléka úgy gondolja, hogy fel tud idézni dolgokat kétéves kora előtti időkből is, akár egy éves kor körüli emlékeket is, de ez nem lehetséges, ugyanis a kétéves kor alatti gyerekek agya nem képes úgy eltárolni az emlékképeket, hogy azokat felnőttként is képesek legyenek felidézni. Aki kétéves kora előtti emléket fel tud idézni, az valószínűleg azért történhet meg, mert vagy fotón látta vagy a családból valaki mesélt neki a gyermekkoráról valamilyen történetet. Az illető ezt elképzelte, majd egy idő után úgy emlékezhet, mintha tényleg átélte volna az adott helyzetet. Ha játékokra is emlékszik akkor azt valószínűleg fényképről láthatta és így rögzült a memóriájában. A legkorábbi emlékek két és fél éves kor tájékáról származnak, ahogy ezt a szülők is megerősítették.

Kanadai kutatók a vizsgálatok során a legkorábbi emlékeiket felidéző gyerekeket megkérték kettő, illetve nyolc évvel később, hogy elevenítsék fel ugyanezt az emlékképet. Nyolc évvel később sokan azt gondolták, hogy egy teljes évvel idősebbek voltak az emlék átélésekor. Ahogy a gyermek növekszik és idősebb lesz, későbbre datálja azt, hogy mennyi idős volt a legkorábbi emlékei átélésekor. Ez az úgynevezett teleszkóphatás miatt van, vagyis minél távolabbi egy emlék, annál közelebb látjuk azt. Az emberek jóval több emléket tudnak előhívni gyermekkorukból, és jóval korábbról, mint ahogy azt gondolják, egy kis segítséggel viszonylag könnyedén előhívhatók ezek az emlékek.


hunprobalazs