Mi állhat az édesség utáni vágy hátterében?

Számos kutató azt támasztotta alá, hogy azok a felnőttek és gyerekek, akik depressziós hajlamúak, azok nagyobb számban igénylik az édességet. Ugyanis a különféle nasik elfogyasztása örömmel szolgál számukra.

Azok, akik hajlamosak a depresszióra, főként gyerekek jobban kedvelik az édesebb üdítőket, mint a jó kedvű és elégedett társaik. Az édesség és az alkohol több azonos agyi területen hozza létre a jó közérzetet. Továbbá a vizsgálatok során arra is fény derült, hogy olyan családokon belül, ahol található alkoholista, vagy problémásabb a családi légkör azok több cukrozott élelmiszert fogyasztanak. A kutatás során a gyerekek körében különféle édesség szintű italokat osztottak szét. Az eredmény igen meglepő lett. A kutatás során nagyon vegyes gyerekeket vizsgáltak meg, de a 49%-nak a családjában volt valamilyen probléma. Mint pl. alkoholista, vagy más jellegű probléma. A felmérés során a gyerekek 25 százaléka jelzett vissza arról, hogy depressziós a hangulat. Ezek a gyerekek közül 37% választotta a legédesebb italt a legfinomabbnak. Majd később kiderült, hogy ezeknek a gyerekeknél, jellemző a családban a különféle függőséget okozó betegség, vagy az, hogy egyedülálló szülő neveli őket.

Tudni kell, hogy a legédesebb ital, melyet a 37%  gyerek választott, az egy 24%-os cukor oldat volt. Vagyis kétszer édesebb, mint a coca-cola. Ám a többi gyerek ettől egy fokkal kevésbe édes 18%-os cukor oldatot választotta, hogy számukra az bizonyult a legfinomabbnak. Viszont arról nem győződhetünk meg 100%-ban, hogy azok a gyermekek, akik a legédesebb cukor oldatot választották azok feltétlen alkoholisták, vagy depressziósak lesznek felnőtt korukra. Ám egy biztos nagyobb az esélyük rá. Többek között ezért is érdemes oda figyelni a gyermekkori intő jelekre.


hunprobalazs