Miért sír a baba?

Minden szülő aggódik a saját gyermeke egészségéért, de legfőképpen akkor, ha újdonsült szülőkről és első gyermekről beszélhetünk. Ilyen esetekben a legtöbbször hajlandóak vagyunk arra, hogy túlaggódjuk a dolgokat, de hogy is ne tennénk, mikor nem tudjuk, hogy miért sír a gyermekünk!

A csecsemők ezzel az egy móddal tudják kifejezni azt, hogy valami nem stimmel velük, fájdalmuk van, éhesek, vagy éppen egy kis törődésre vágynak. Egy kezdő szülő számára még igen nagy feladat lehet a különféle sírásokat megkülönböztetni, hiszen érdekes ténynek tűnhet, ám nem csak egyféleképpen sírhat egy baba. Másként sír ha éhes, és akkor is ha fáj a hasa. A legtöbben úgy vélekednek, hogy egy anya mindig tudja miért sír a gyermeke. Ám véleményem szerint nekik is kell minimum 2-3 hét mire kiismerik a gyermeküket. Egy biztos, bármilyen ritmussal vagy hangnemmel is sír a gyermek az valamilyen szükségállapotra utal. Még nem sikerült kiismernünk a saját gyermekünk igényeit, addig minden sírás egyforma.

Ám itt érdemes további jeleket figyelembe venni, mint pl. a kis fejecskéjének az alakulása, himbálása, a lábak és karok lendülése. A legtöbb baba, amikor éhes akkor azt hosszas sírással jelzi, kis szünetekkel tarkítva, ám újra és újra felharsan. Innen tudhatjuk, hogy éhségét szeretné velünk közölni. A fájdalom üzenet az, aki mindenki számára rémisztő lehet. Ez az a sírás, melyet egy szülő sem szeretne hallani gyermekétől, pedig sajnos ez elkerülhetetlen. Amikor ezt az üzenetet szeretné átadnia a baba a szülők számára, akkor éles, szinte más fülsértő sírásba kezd, melyet csak éppen addig hagy abba még újra levegőt vesz. Ehhez a síráshoz is legtöbbször párosulnak különféle testbeszédek, mint pl. ha baba a lábait a pocakjához húzza, vagy éppen feszíti magát, akkor nagy valószínűséggel hasfájással állunk szemben.


hunprobalazs