Mikor tanácsos igénybe venni a manikűrösök szolgáltatásait?

Hogyha az ember valamilyen alkalomra készül, és szépen kell felöltöznie, akkor mindenképpen jó, hogyha előre megtervezi, hogy pontosan mit is vesz fel. Amennyiben ez gondot okozna, beszéljen valakivel, aki ért hozzá, vagy csak szeret kiöltözni az eseményekre. Amit föltétlenül meg kell itt jegyezni, hogy nem csak a ruha, hanem a smink és a kiegészítők is fontos szerephez jutnak.

A manikűr ilyenkor majdhogynem elengedhetetlenné válik, és hogyha a hétköznapokban nem is szoktunk hozzá, hogy fessük, vagy megcsináltassuk a körmünket, ilyenkor nagyon jó, ha megtesszük. Azonban az, hogy ennek melyik fajtáját választjuk, fontos lehet. Hogyha nem értünk nagyon hozzá, akkor a legjobb, hogyha elmondjuk a manikűrösnek azt, hogy milyen alkalomra készülünk, és hogy milyen lesz az ehhez illő ruhánk. Amennyiben a körmösnek van egy kis tapasztalata, vagy intuíciója, biztosan segít nekünk kiválasztani azt a modellt, amelyik a legjobban megfelel nekünk. A manikűr sok mindent elárulhat a viselőjéről, és mindenképpen jó, ha nem csak az adott ruhához igazodik, hanem egyben a stílusunkat és az egyéniségünket is tükrözi.

Vannak olyan emberek, akik a mindennapokban is előszeretettel használják a zselés manikűrt. Ez nagyon jó lehet abból a szempontból, hogy nem kell arra is külön figyelni, hogy tisztán és ápoltan tartsuk a körmeinket, viszont rossz abból a szempontból, hogy így nem tud majd levegőzni a körmünk, és sokkal könnyebben begombásodhat, vagy tönkre mehet. Éppen ezért, hogyha valaki a hétköznapokban is meg szokta csináltatni a körmét egy manikűrössel, tanácsos, hogyha időnként szünetet tart ebben, hogy ez idő alatt megfelelően regenerálódhasson a felület. Fontos, hogy levegőzőn időnként, mert ezzel lehet a leghatékonyabban megelőzni a körömgombát.


hunprobalazs