Milyen színeket válasszunk az otthonunkba?

Kevés olyan dolog és tárgy van, amely úgy rányomhatja a bélyegét, mint a falak színei. Az mellett, hogy a hangulatot is meghatározza, tudni kell azt, hogy minden szín hordoz magában egy energiát, mellyel kapcsolatban érdemes érdeklődni, mielőtt neki állnánk festeni.

A színekkel nagyon szépen lehet játszani, hogy jól választjuk meg őket, akkor nagyon sok hibát, hátrányt kompenzálhatunk vele. A színek megválasztásával és azok erejéről nagyon sok írást találhatunk. Alapozhatunk azokra, vagy éppen az alapján is eljárhatunk, hogy éppen milyen szobát szeretnénk elérni, nyugodt, mozgalmas, energikust, vagy éppen kellemest. Némelyik szín közérzet javító hatással bír, míg másik sokkal inkább lehangol. A világos színek nyújtják a teret, a sötétebbek pedig szűkítik. Minden embernek megvannak a kedvenc színei, ám mielőtt az egész házat kifejtenénk pirosra mert éppen nekünk az a kedvenc színünk, az előtt mindig vegyük figyelembe a teret, a bútorokat, a nyílászárókat és a teret. Mindig tartsuk szem előtt azt az aranyszabályt, hogy legfeljebb mindig csak kettő hangsúlyos színt alkalmazzunk egy légtérben.

Ezeket pedig tovább fokozhatjuk még 2-3 kevésbé olyan domináns színnel. Érdemes szem előtt tartani azt, hogy a kevesebb néha több. Ám most nézzük mit kell tudni a színekről. Alapvetően négy alap szín van, melyek a sárga, piros, zöld és kék. Ezeknek a tiszta színek keverésével tudunk kapni másodlagos színeket, melyek bordó, narancssárga, türkiz és a levélzöld. A harmonikus színeket úgy találhatjuk meg legkönnyebben, ha elforgatjuk a színkártyát. Itt mindig egymást követik azok a színek, melyek jól működnek egymással. Tovább nagyban oda kell figyelnünk arra, hogy az adott szoba milyen fényviszonyokkal rendelkezik.


hunprobalazs