Minden, amit tudni kell a menta termesztéséről

Már hazánkban is egyre inkább kezd elterjedni a különféle fűszer- és gyógynövények tartása kis cserepekben, bent a konyhában. Remek díszítő funkciót töltenek be, hiszen egy kis élet, egy kis zöld még a legkisebb konyhába is életet tud csempészni, az illatuk elnyomja az erős étel szagot, de ami a legfontosabb, hogy fűszerezés során friss növényeket használhatunk, melyek sokkal kellemesebb, sokkal intenzívebb ízhatást eredményeznek. Cikkünkben a menta termesztése érdekében adunk pár jó tanácsot!

[adsense_id=”1″]

A mentáról tudni kell, hogy jól nő napon és részleges árnyékban is, de gyakran kell öntözni, ám túlél száraz körülmények közt is rövidebb időszakot. Az illatos menta szaporításának a lehető legegyszerűbb módja a dugványozás, ugyanis tudni kell, hogy magokkal szinte lehetetlen szaporítani. Ma már valójában több száz hibrid mentafajta létezik, ne ha csak egy mód van rá, akkor próbáld név szerint kiválasztani a megfelelő palántát, azaz hallgass az orrodra!

Kép a mentáról

Kép a mentáról

A palántákat legjobb úgy ültetni, hogy jól befedje a föld a gyökerüket, illetve egymástól nagyjából húsz centiméter távolságra. A földet, amiben a mente van elég ősszel trágyázni, de termesztheted széles cserepekben. Ügyleni kell, ugyanis a menta egyik ismérve, hogy nagyon könnyen elszaporodik, csak tudod kiirtani bizonyos helyekről, ha ki is ásod. Annak érdekében, hogy ne fásodjon el, évente kétszer vágd le tövestől.

A konyhai felhasználásának számos módja ismeretes. A borsmenta egyike a kedvelt fajtáinak jellegzetes édes, erős íze miatt. Számos édességhez remek kiegészítő. A fűszer menta íze ugyancsak erős, de már kevésbé édes, mint például a borsmentáé. Ebből a fajtából készítik a bárányszószhoz illő mentaszószt is, de finom likőröket is készítenek belőle. A menta friss levelei tökéletes társai egy frissítő italoknak, de kifejezetten üdévé teszi a legtöbb salátát is.


hunprobalazs