Mindent a Mars termékről

A Mars ma a világ 60 országában van jelen és termékeit több mint 100 országban forgalmazzák. A világ egyik legnagyobb élelmiszer vállalata és még mindig családi tulajdonban van. A Marsot 1911-ben Frank Mars alapította, aki feleségével vajas tejszínes édességeket készített és árult Washingtonban.

1920-ban egy helyi üzlet meglátogatása után arra gondolt, hogy milyen jó lenne egy olyan csokoládét és malátával kevert tejet elállítani, amelyet bárhol élvezni tudnak az emberek. Az eredmény a Milky Way lett, amely hatalmas sikert hozott a vállalatnak. Ezt követték még olyan édességek is mint a Snickers és az M&M’s. Az édességeken kívül ma már állateledelt és különféle ételeket is készít a Mars.

A Marsot a kezdetektől öt alapelv vezette több mint 90 éven keresztül. Ezek alapvető hitek, amelyek segítenek formálni és meghatározni a Marsot, mint vállalatot. Az évek során ezeket az alapelveket felülvizsgálták és finomították, de lényegében változatlanok maradtak. Ezzel az öt alapelvvel magyarázza a Mars a sikerét:

  • Minőség
  • Felelősség
  • Kölcsönösség
  • Hatékonyság
  • Szabadság

A Mars azt vallja, hogy a fogyasztó a főnök. Mindig is a minőség volt és marad is a siker alapja. A minőség a részletekre való szüntelen odafigyelés eredménye a termelés minden szakaszában, kezdve az alapanyagok kiválasztásától a vállalatnál dolgozó emberek minőség iránti elkötelezettségéig.

A Mars támogatja a munkatársai felelősségét, szakít azzal a gyakorlattal ami a státuszon alapszik: a magán irodák és a fenntartott parkolóhelyek nem részei a Mars kultúrájának.

A kölcsönösség jellemzi a Marsot üzleti kapcsolataiban a partnereivel szemben. A Mars azt akarja, hogy mindenki hasznot húzzon a vele való kapcsolatából.

A hatékonyság azt jelenti, hogy a korlátozott erőforrásait teljesen kihasználja, semmit sem pazarol el, és csak azt csinálják amihez a legjobban értenek. Ez lehetővé teszi, hogy kevesebb erőforrással dolgozzanak mint más vállalatok.

A szabadságra szükség van a jövő formálásához. A Mars története során világossá vált, hogy a sikerhez a profit a kulcs, a profit biztosítja, hogy független vállalat maradjon.

A Mars egész történetét végigkísérte az innováció iránti hatalmas étvágy. Ez az alapítása óta sem változott. Csak akkor lehet továbbra is sikeres, ha hű marad az öt alapelvhez.


hunprobalazs