Mire figyeljünk a cikkírás során?

A mai online szövegszerkesztés forgatagában egyre többen kezdenek cikkírásba, akár van már tapasztalatuk, akár nincs. Ez végül több meglepetéssel is kecsegtet, hiszen kikerülnek az újdonsült írókból nagyon is jól fogalmazó emberek, és némelyekről kiderül az is, hogy talán mással kellett volna próbálkozniuk. Hogy végül kivel mi történik, az általában személyi adottságok, képességek vagy tehetség kérdése, de azért nem árt figyelembe vennünk néhány szempontot, amelyekkel közelebb kerülhetünk a sikeres cikkíráshoz.

A cikkírás első lépése a témaválasztás, hiszen minden írásnak kell szólnia valamiről, legalábbis, ha azt szeretnénk, hogy a szövegeink ne csak úgy legyenek, hanem olvassák is azokat. Ez a téma lehetőleg olyan legyen, amelyet ismerünk! Talán már elcsépelten hangzik, de valóban csak arról tudunk tényleg ütős szöveget írni, amit mi is ismerünk. Következő szempontja pedig, hogy legyen érdekes. Legyen az olvasónak miért elolvasni a cikkünket! Adjunk vele valami újdonságot az olvasóközönségnek! Ezt pedig jelenítsük is meg már a cikk címében! Ezzel el is érkeztünk a második ponthoz, a cikk címéhez. A cím legyen mindig tömör, lényegre törő és informatív! Tudassa az olvasóval a cikk témáját, és váltson ki belőle érdeklődést! Érjük el azt, hogy az arra tévedő gyanútlan olvasó meg akarja tudni, hogy mi áll a cikkben!

Maga a szöveg legyen jól felépítve! Itt is törekedjünk arra, hogy az egyes részek érdekelté tegyék az olvasót a következő rész elolvasására! Tagoljuk szövegünket részekre, de ne essünk túlzásokba! Ne tegyünk minden mondatot új bekezdésbe, de ne is legyen az egész írás egy tömb! Ha felsorolást is tartalmaz a cikkünk, akkor az legyen jól láthatóan felsorolás! A szövegünk mindig legyen érthető és egyéni! Ne csűrjük-csavarjuk túlzottan a mondatokat, a hosszú körmondatok alkalmazása is kerülendő! Írjunk úgy, hogy azt a hétköznapi ember is megértse, tehát felesleges szak- és idegenszavak használata sem ajánlatos. Ami pedig az egyéniséget illeti, ne legyen, a szöveg túlszáraz! Fontos a saját hangvételünk kialakítása. Nyugodtan használjunk humort, személyes történeteket vagy akár enyhe szexuális utalásokat is, hiszen ezek mind-mind érdeklik az embereket. Mindezeken felül pedig szükség van az elszántságunkra és az időnk befektetésére is, hiszen ezek nélkül egy cikk sem íródhat meg. Ha ezek is megvannak, akkor üljünk le a gépünk elé, és próbálkozzunk, hallassuk a hangunkat, és majd meglátjuk, mi sül ki belőle! Hajrá!


hunprobalazs