Rákot okoznak az üdítők és cukros italok?

Egy svéd tanulmány szerint azoknál az embereknél, akik sok üdítőt, illetve más cukros italokat fogyasztanak, nagyobb a rák kialakulásának a kockázata az epehólyagban, valamint a máj körüli epeutakban. Keveset lehet tudni az epehólyag rákos megbetegedéséről, de új bizonyítékok arra utalnak, hogy az elhízás, illetve az emelkedett vércukorszint növelheti a rosszindulatú daganatokat.

Mivel az üdítőket és a cukros italokat összekapcsolták a magas vércukorszinttel és a súlygyarapodással, a kutatók arra próbálnak meg rájönni, hogy vajon ezek az italok szerepet játszanak-e a rák kialakulásában az epehólyagban. Úgy néztek utána ennek a lehetőségnek, hogy felmérési adatokat elemeztek 70.000 felnőtt étkezési és ivási szokásairól, és követték őket 13 évig, hogy lássák, kialakul-e náluk a rák. Az eredmények szerint viszont mindössze 150 embernél diagnosztizáltak epehólyag, illetve epeúti rákot a vizsgálat ideje alatt. Viszont azok az emberek, akik egyáltalán nem fogyasztanak üdítőket, sokkal kevésbé lettek hajlamosak a rákra azoknál, mint akik minden nap több cukros italt is fogyasztanak.

Ez a kutatás volt az első, amely szoros kapcsolatot mutatott ki az édesített üdítők és a rák kialakulása között az epeútban és epehólyagban. A tanulmány kezdetén a résztvevők kérdőíveket töltöttek ki azzal kapcsolatban, hogy milyen ételeket és milyen italokat fogyasztottak az azt megelőző héten, és hogy általában mennyit fogyasztanak. Azok az emberek, akik kettőnél több üdítőt fogyasztottak naponta, nagyobb eséllyel voltak elhízottak. Mivel a tanulmány csak megfigyeléses volt, ezért az eredmények nem bizonyítják 100%-ban, hogy az epeúti és az epehólyagban levő daganatokat az üdítők és cukros italok okozzák. Ahhoz, hogy erősebb bizonyítékokat kapjanak, további tanulmányokat kell majd elvégezni.


hunprobalazs