Spóroljon ezreket alumínium redőnnyel!

Míg nagyszüleink egykoron fából készült redőnyöket szereltek fel nyílászáróikra, addig manapság szinte csak műanyag változatuk ismert, de a piacon már megjelent a jövő – méghozzá az alumínium redőnyök képében. Mint megannyi építészethez köthető technológiai fejlesztés, úgy természetesen az alumínium redőny is egészen új lehetőségeket hozott magával a takarékosság jegyében, így nem csak tartósabb és biztonságosabb, hanem a hőszigetelés tekintetében is lényegesen jobb eredményeket érhetünk el a segítségével.

[adsense_id=”1″]

Az árnyékolástechnikai szövetség szakemberei szerint például egy jól záró alumínium redőny által akár 50 százalékkal is lecsökkenthetjük a csukott nyílászárókon keresztül fellépő hő-veszteség mértékét. Mivel az emberek számára a téli hónapokban a rezsiköltségek jelentik a legnagyobb kiadást, ezért kijelenthető, hogy csak egy jól illesztett és jól záró alumínium redőny segítségével több ezer forintot tudunk megspórolni fűtésszámlánkon, ha legalább éjszakára teljesen leeresztjük. Ezzel ugyanis egy második szigetelő réteget vonunk nyílászárónk elé, így műanyag redőnnyel a becslések szerint 30-, alumínium változatukkal pedig 50 százalékkal csökkenthetjük le az ablakok hő-veszteségét. Legyen ugyanis bármilyen minőségi, vastag falu és extraszigetelt nyílászárónk, a téli hónapokban képes átereszteni minimális mennyiségű hőt, aminek nagy részét tehát meg tudjuk spórolni, ez pedig a fűtésszámlán akár több ezer forintnak megfelelő összeget is jelenthet.

A témával kapcsolatos kísérletre Németországban került sor első ízben, amely meggyőző eredménnyel szolgált mindazoknak, akik esetleg szkeptikusak lennének azzal kapcsolatban, hogy egy jól szigetelő alumínium redőnnyel mennyit takarékoskodhatunk. A szakértők elsőként egy olyan lakást vizsgáltak meg, ami átlagosan hőszigetelő fa nyílászárókkal volt szerelve, méghozzá redőnyök nélkül. Az ingatlan fűtőolaj-használata közel 19 liter volt négyzetméterenként. Miután a lakást egyszerű műanyag nyílászáróval szerelték fel, amit napnyugtától napkeltéig teljesen leeresztve tartottak, megdöbbentő dolgot tapasztaltak. A lakás fűtőolaj felhasználása ugyanis elképesztő mértékben, közel 8 literre csökkent. Ezt követően újabb kísérletek következtek, de immáron alumínium redőnyökkel! A várakozásoknak megfelelően – illetve az imént említett feltételek mellett – kiderült, hogy a lakás fűtőolaj-használata ezzel az árnyékolóval még tovább csökkent, így négyzetméteréhez már elegendő volt 3,5 liter fűtőolaj is.

Az alumínium redőny ugyanakkor nem csak télen, hanem nyáron is segít abban, hogy a lakás hűvösebb maradjon. Noha kísérletek ezen hatását még nem igazolták, de mivel télen bent tartja a hőt, ezért vélhetően nyáron fordított hatást érhetünk el vele abban az esetben, ha napnyugtától napkeltéig lehúzva tartjuk. Ezzel a hűvös levegő bennmarad a lakásban, így még a legnagyobb kánikula idején is hűs otthonban vészelhetjük át a forróságot. Az alumínium redőny azonban nem csak a hőszigetelés tekintetében vonultat fel lényegesen pozitívabb tulajdonságokat műanyag társához képest, hanem többek között a tartósságot szemlélve is. Mivel könnyűfémből készült, ezért jobban ellenáll az UV sugárzásnak, így esetleges fakulás esetén is újrafesthető, de konkrétan maga az anyag nem fárad el, nem hajlik meg, nem lyukad ki, így hosszú évek, évtizedek múltán is olyan lesz, mint amikor felszerelték.

Az alumíniumból készült redőny ezen felül biztonságosabb is, így nem csak házunkat védhetjük vele jobban, hanem ablakainkat is! A szélsőséges időjárásnak köszönhetően ma már szinte minden nyáron számítanunk kell nagyobb jégesőre. A műanyag redőnyök sajnos ennek nem mindig tudnak ellenállni, de az alumínium változat nem hajlik meg és nem is lyukad ki, ezáltal ablakai mindig tökéletes biztonságban maradnak a szélsőséges időjárási körülményekben. További előny, hogy az alumínium redőnyök motorizálhatók, ezáltal nem kell a fel- és lehúzással bajlódnunk, mindössze megnyomunk egy gombot az ágyból, és máris élvezhetjük a reggeli napsugarakat.


hunprobalazs