Szilveszteri szerencsehozó ételek

Sokszor hajlandóak vagyunk arra, hogy ebben a modern korban megfeledkezünk a régi hagyományainkról. Mi most ezek próbáljuk feleleveníteni.

A szilveszteri éjszaka igazán misztikusnak nevezhető és rengeteg babona kötődik ehhez a naphoz, amely meghatározhatja az egész évünket. Az ó év hátrahagyása és az újévre való felkészülés nagyon fontos esemény, melyben nagyon sok praktika és szokás áll a rendelkezésünkre. Persze ezek kultúrákon belül eltérőek lehetnek. Szilveszter alkalmával nagyon sok helyen fogyasztanak sertéshúst, melynek az egyik legfőbb oka, hogy a malac az orrával túr és a szerencsét is kifordítja a földből. Ám más babonák is köthetőek a malachoz, mégpedig a malac kövérsége, vagyis a hája juttatta ehhez a megtisztelő szerephez, amely az új év teltségére, bőségességre utal. A káposzta is igen közkedvelt a szilveszteri menüben, amely nem mást, mint a pénzt jelképezi. A szokás Amerikából ered, ugyanis a véleményük szerint a káposzta nagyon emlékezteti őket egy tekersz zöld hasú dollárra.

De nem csak a káposzta, hanem bármilyen saláta, melynek zöld a levele. A sok pénz mellett, még a hosszú élet is igazi motiváció lehet szilveszter este. Így a japánok soba tésztát nyújtanak, amely a hosszú életet jelképezi. Aki a leghosszabb szálat képes egyben eltüntetni, az igazi matuzsálemi korra számíthat. A halételek is nagyon közkedveltek, még pedig a szokás úgy tartja, hogy annyi pénzed legyen, mind amennyi pikkeje a halnak. Viszont ez hagyomány nem a magyar emberekhez köthető, hiszen mi magyarok sokkal inkább azt tartjuk, hogy a hallal elúszik a szerencse. Viszont nem csak a hosszú és zsíros ételeknek van ilyenkor keletje, hiszen ezek mellett az apró kerekded formák is nagyon közkedveltek, mint pl. bab, lencse, borsó, melyek szintén a pénzt jelképezik.


hunprobalazs