Uralkodok elleni merényletek

A történelem során sajnos az uralkodók és az elnökök sem voltak kivételek a gyilkosok számára. A szerencsétlen kimenetelű merényletek száma mutatja, hogy ők sem lehetnek teljes biztonságban a merényletet kitervelők szemszögéből.

CAESAR – Caesart, már várták a szenátusba, Kr.e. 44. Március 15-én, az összeesküvők. Tullius Cimber lépett Caesar elé, hogy fivéréért könyörögjön és mikor letérdelt, azzal adott jelt a merénylőknek, akik a kirántott kardokkal szúrni kezdte. Caesar mikor megpillantotta közöttük mostoha fiát, azt kérdezte, “Te is fiam Brutus?” Caser korában kevés uralkodó halt meg természetes halállal. III és IV HENRIK – Ők sem tudták elkerülni a merénylők tőreit. III Henriket egy fanatikus jakobita barátja ölte meg, míg IV Henrikkel, 1610. Május 4-én végzett Francois Ravillac, többszöri kísérlet után. Abrahaam Lincoln – Amerika 16.-ik elnökét, hátulról lőtték fejbe a Ford Színházban, 1865 Április 14-én. A merénylő, John Wilkes Booth, menekülés közben eltörte bokáját, de még a néző közönségnek oda kiabálta, hogy “Így jár minden zsarnok!” Ferenc Ferdinánd – A trónörököst akkor gyilkolták meg, amikor Szarajevoba utazott, hogy részt vegyen egy katonai hadgyakorlaton. A biztonsági intézkedések figyelmen kívül hagyva a konvoj, nem tért le az eredeti útvonalról, amiről később hoztak döntést, és így Gavrilo Princip, könnyen végzett az uralkodóval. Ez a gyilkosság lett az I Világháború kitörésének oka.

Sándor jugoszláv király – A jugoszláv uralkodót akkor lőtték le, amikor Franciaországba ment, autókonvojával. 1934 Október 9-én, Marseilleben a Tőzsde téren egy fiatalember odarohant az autóhoz, amiben az uralkodó volt és halomra lőtte a benne lévőket. Vele is végeztek, perceken belül. J.F.KENNEDY – Amerika legsikeresebb elnökét, 1963 November 22-én lőtték le, amikor feleségével együtt, egy nyitott gépkocsiban Dallas utcáin halad. Ma is homály fedi, ennek a cselekménynek az elkövetőjét és okát. Később J. F. Kennedy öccse is merénylet áldozata lett. ANVAR SZADAT – Az egyiptomi elnököt 1981. Október 6-án ölték meg egy katonai parádén. A dísztribün előtt dobtak rá gránátot, majd tűzet is nyitottak az elnökre. A helyszínen meghalt. OLOF PALME – A svéd miniszterelnök 1986. Február 28-án, esett áldozatul a merénylőnek, amikor a moziból hazafelé tartott. A merénylőtt felmentették a gyilkosság vádja alól, bizonyítékok hiányában és 1989-ben szabadlábra helyezték. Mai napig rejtély, a merénylő kiléte.


hunprobalazs