Hogyan írjunk jó marketinges tartalmat?

Ahhoz üzleti és marketing szempontból kétség sem férhet, hogy az internetes jelenlét nélkülözhetetlen napjainkban. Legyen szó termékek vagy akár szolgáltatások értékesítéséről, a felhasználóbarát weboldal, és a jól megírt marketinges tartalom nagymértékben elősegítik vállalkozása eredményességét.

Sok múlik azonban a honlapra kikerülő tartalmakon, hiszen a tapasztalatok szerint az első tíz másodpercben eldöntik az olvasók, hogy maradnak-e, vagy szimpatikusabb weboldal után néznek.  Rendívül fontos, hogy jól áttekinthető, egyszerűen értelmezhető szövegek kerüljenek az oldalra, melyek inkább magukon viselik a társalgási stílus jegyeit, mintsem túlzott szakmaiságba merülnének. Az egyszerű szavak és mondatszerkezetek mellett érdemes a lendületességre is törekedni, amely továbbviszi a látogatót, s egyúttal maradásra ösztönzi. Mai világunkban mindent azonnal akarunk, s ez az információkra is igaz. A marketinges tartalom írásakor is célszerű úgy fogalmazni, hogy még a hozzá nem értők is egyszerűen eligazodjanak az adott témában. Nem érdemes hatásvadász, agresszív marketinget folytatni, hiszen ez visszafelé is elsülhet.

Az emberek nem szeretik, ha félrevezetik őket, sokkal inkább törekednek a gyors, pontos tájékozódási lehetőségek fellelésére, és a megbízható szolgáltatók, áruházak igénybevételére. A publikálás során tehát a célorientált, mondanivalójában is közérthető, áttekinthető tartalmakat érdemes előnyben részesíteni, amelyek arról tanúskodnak, hogy a háttérben az érdeklődőkhöz hasonló emberek állnak, akik saját példájukból is jól ismerik a megoldásra váró helyzeteket. Azt még szinte sosem hallottuk, hogy a weboldal túlontúl egyszerű jellege miatt választottak volna a látogatók másik site-ot, tehát a kevesebb néha valóban több!