Milyen egy ókori egyiptomi munkásfalu?

A fáraók és feleségeik sírjait mindig hosszú éveken át építették. A munkálatokat nem az aktuális uralkodó székvárosában folytatták, hanem attól némi távolságra, ezért a dolgozók munkásfalut építettek fel maguknak.

Az Újbirodalom 18-20. dinasztiájának idején (Kr. e. 1540 – Kr.e. 1070) Egyiptomnak a Nílus partján fekvő Théba volt a fővárosa. A thébai fáraók sírjait a várossal szemközti parton, a sivatag peremén építették fel. Ez a Királyok völgye és Királynék völgye elnevezésű térség. Ez idő tájt folyamatosan több munkáscsapatot foglalkoztattak, melyek a munka színhelyéhez közeli falvakban éltek. Az egyik ilyen falu volt Deir el-Medine. Ezeket a falvakat direkt a munkások számára építették fel, hogy a munka idejére legyen hol elszállásolni őket. Deir el-Medíne nem őrződött olyan jól meg, mint a városok templomai és egyéb emlékei. Ez azért történhetett, mert ezeket a munkásfalukat egyszerűen csak vályogból építették fel. Nem kellett különösebben tartósnak lenniük, mivel csak funkcionális és időleges megoldást jelentettek.

A munkásfalut a XX. század elején francia és olasz régészek tárták fel. Számos fontos leletet találtak, rengeteg írásos holmi került elő, papírusz tekercsek, feliratos kőhasábok (sztélé), kerámiacserép-írások (osztrakon). Több ezer osztrakontöredéket találtak a falutól nem messze egy gödörben, valószínűleg ez volt a szeméttelep. A fáraósíroknál dolgozó írnokok részletesen feljegyezték a napok minden egyes történését. A falut Kr.e. 1500 körül alapíthatták, körülbelül 400 évig lakták, egyetlen út kötötte össze Thébával. A falut hatalmas kőfal vette körül, ez azt a célt szolgálta, hogy a hatóságok jól szemmel tarthassák a dolgozókat és a fáraósírok titkaira még véletlenül se derülhessen fény.